Nyomtatás

Ügyfélszolgálati irodánk munkatársai folyamatosan felveszik a kapcsolatot adós Ügyfeleinkkel adósságrendezés érdekében. Pozitívan tapasztaltuk, hogy az adósságrendezési tárgyalások során adós Ügyfeleink döntő többsége maximálisan együttműködik annak érdekében, hogy a felhalmozott távhő- és használati melegvizdij hátralékát maradéktalanul kiegyenlítse.

Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére – igaz minimálisnak mondható ezen ügyfélkör – akik a velünk történő kapcsolatfelvételt mellőzik.

A 2005. évi XVIII. távhőszolgáltatásról szóló törvény alapján lehetőség van arra, hogy Társaságunk, mint szolgáltató a távhőszolgáltatást az adós ügyfelei körében lezárja, szüneteltesse.

A törvényi lehetőséggel – fokozatosság elvét követve – azzal részben élve, több esetben szakhatósági határozattal kénytelenek voltunk a távhőszolgáltatás keretében nyújtott használati melegvíz szolgáltatásunkat szüneteltetni, illetve a melegviz szolgáltatást lezárni a tartozás maradéktalan és egyösszegű rendezéséig.

Azoknak az ügyfeleinknek esetében, akik a felajánlott részletfizetési lehetőség ellenére semminemű együttműködést nem tanúsítottak, folyamatban van - nemcsak a  használati melegviz, - hanem a távhőszolgáltatás lezárása is.

Fenti szankciók elkerülése érdekében kérjük T. Ügyfeleinket, hogy esetleges tartozásuk rendezése érdekében mielőbb keressék fel Társaságunk Ügyfélszolgálati irodáját.

Munkatársaink teljes diszkréciót biztosítva továbbiakban is várják azokat az adós Ügyfeleinket, akik átmenetileg távhőszolgáltatás, vagy egyéb fizetési kötelezettségüknek határidőben nem tudnak eleget tenni.

Kollégáink az adós Ügyfelünk egyéni anyagi, jövedelmi körülményeire figyelemmel állapodnak meg a részletfizetés futamidejében, valamint az adós fél által vállalható részletfizetés összegszerűségére vonatkozóan is, annak érdekében, hogy a távhőszolgáltatást folyamatosan igénybe vehessék a részletfizetés időtartama alatt is, valamint a lakás- és helyiségbérleti jogviszonyukat fenntartsák.